Gipsz öntőforma készítése

Ebben az írásunkban részletesen kifejtjük, hogy hogyan tudunk többféle gipsz öntőformákat létrehozni az általunk képviselt kerámiai iparban.

A gipszes munka az utóbbi évtizedekben igen nagy változásokon ment, illetve megy keresztül. A baleseti rögzítő kötéseknél a relatív nagy súlya és a vakarászás, ill. tisztálkodás szempontjából hetekig (akár 4-8hétig is) „eltávolíthatatlan” volta miatt szorul ki egyre inkább a gyakorlatból, míg az épületszobrászatban szinte robbanásszerűen váltották le a stukkókat és egyéb gipszből készült díszítőelemeket a sokkal könnyebb, könnyebben felszerelhető és nem utolsó sorban sokkalta olcsóbb polisztirolból készült tömegtermékek.

Ugyanez történt a tömegtermelést folytató ipari szaniter (kerámia mosdótálak, wc-k) plasztikus préselésű- ill. öntőformák esetében is. Bejöttek a sokkal tartósabb és rentábilisabb gumik, műanyagok. Na de éppen most mondtuk ki a lényeget. Tömegtermelésben elvérzett, de az egyedi, különleges, kis szériás, különleges ügyességet kívánó formák, minták esetében az egyeduralkodása megmaradt.

Gyorsan köt, kiválóan formázható, faragható, keménysége ill. porozitása az ásványi összetétellel széles határok között változtatható. (De érdekes és ezért mindenképp szót érdemel, hogy ugyanakkor a belsőépítészetben az egyik legnagyobb tömegtermelésű és legközkedveltebb burkolóanyag a gipszkarton. Ahogy a külső vakolást kezdik kiszorítani a szintén polisztirol hőszigetelő rendszerek (pl. dryvit), addig a belső vakolást ill.komplett válaszfalazást, „álmennyezetelést” is lassan teljesen kiszorítják a gipszkartonozással! És láss csodát, újabban még a cementkötésű esztrich betonok mintájára kötő-, csúszó- és úsztatott és padlófőtéshez is alkalmazható változatban is gyártanak már gyors kötésű gipsz esztrich-eket!)

De akkor most térjünk vissza a kerámiai célú munkaforma, illetve mintakészítéshez. Jelentőségük a komplett, esetenként több azonos kerámiaelemből álló egyedi termékeknél és a kis szériás öntőformáknál, illetve plasztikus formálási (bekorongozás, rákorongozás, bedöngölés, formába préselés stb.) segédanyagoknál van. Az előbbiekre jó példákat a különböző egyedi cserépkályhák, illetve egyedi épületkerámiai homlokzatok ismétlődő elemeinél találhatunk (szemek, különböző alakú csempe profilok stb.).

A munkaformák készítésének egyik legegyszerűbb és legtermelékenyebb módja, amikor a formákat kellő szakértelemmel több példányban készített formaberendezésekből öntik. A formaberendezés lényegében egy olyan ésszerűen megoldott formaszerkezet, melynél a gipszminta pozitív részét körülfogó, a leendő munkaformát képező üres területet gipszöntvény határolja. Az ilyen módon zárt üreget kell végeredményben gipsszel kiönteni, vagyis a negatív munkaformát beöntéssel elkészíteni. A formaberendezés belsőszappanozásához lehetőleg friss, zsíros tapintású és nem morzsalékos szappanhabot kell használni. Ügyelni kell, hogy kellő és egyenletes legyen a felület szappanozása, különben az öntvény beszakadhat.

A gipszkeverésnél mindig be kell tartani a gipsz és víz helyes arányát, a keverési időtartamot és kellő önthetőségét. Beöntéskor a gipszpép egy pontból indulva terítse be a mintafelületét, elkerülve a levegő bezáródását (hasonlóan fontos, mint a kerámiamassza öntésénél – vigyázat öntési folt – az első becsapódáskor jelentkező technológiai tömörödés és az ezt követően formai szívás kimaradás: még a mázolásnál is bosszúságot okoz a nem szívó, lokálisan lefolyó máz a zsengéről)a hézagosságot. Ezért bizonyos esetekben kedvező, a formát kézben fogva, a gipszpépet a formába öblítésszerűen körülfolyatni (mint a palacsinta tésztát –hasonlóan, mint a kerámiai öntőmasszáknál). Teli töltésnél tudni kell, hogy a sűrű iszap a formarészeket megemelheti, szétnyomhatja, ezért azokat a szoros záródás miatt össze kell kapcsolni (pl. gumiszalagokkal).

Nem szabad előfordulnia, hogy a vízszintes síkú felületek alá levegő szoruljon vagy ezen a részen morzsalékos „döglött” gipszrétegű legyen az öntvény. A berendezés szétszedését az öntvény kiszedésekor kellő időben kell szétszedni. Nem szabad túl korán, amikor még a gipsz munkaforma nem teljesen kötött meg, mert különben beszakad, és nem ajánlatos túl későn sem, amikor már a gipsz erősen kiterjed és a feszülés miatt a berendezés is meg az öntvény is rongálódhat.

Két félből álló gipszforma készítése

Gyakorlatilag az olyan egyszerű idomú formák formázhatók ezen a módon, amelyek két félbeosztva, mindkét irányban az oldalsíkjaik összetartók, vagyis a rájuk öntött darab részaláhajlás nélkül leszedhetők az idomról.

Először is el kell tudni dönteni, hogy a tárgy két félbe formázható-e, majd pontosan a felezővonalat kell meghatározni. Ez a forgástestek esetében a középponton át húzott átlók, majd az oldalakon vetített alkotóvonalak bejelölésével történik (magyarul félbe vagy ketté kell rajzolni, választani). Az aláhajlásokra a leszedés miatt kell figyelni, mert ha ilyen van, akkor a kétrészes formát nem lehet leszedni. A felezést követően a tárgyat a felezővonal mentén mintázó agyagba kell ágyazni oly módon, hogy a felezősík egyben a metszősíknak is megfeleljen és elég széles legyen a darabrész megkívánt falvastagságához. A beágyazás jó módszere az, ahogy a modellt kímélve, egy kevés agyagalátéttel a sima márvány- vagy üveglapra vízszintes vagy más megkívánt helyzetben elhelyezzük.

Ezt követően sodrott agyaghurkákkal a tárgyat körbe-körbe a megjelölt felezővonalig és kívánt mélységben kitöltjük. Könnyebb a felezősík tényleges metszősíkját kialakítani, ha a befejezéshez közel a modellt a beágyazásból kiemeljük, és ekkor a szabadon maradt ágyazás síkját egy üveglap ráfektetéssel ellenőrizzük, a mutatkozó egyenetlenségeket pedig további felrakással vagy lehámozással kiegyengetjük. Az ilyen módon kialakított metszősíkba visszahelyezve a modellt, most már kezdetét veheti a formaöntés.

Ha két formarész illeszkedő csapjainak (lehet gipsz, is mint korábban, de ma már ezerféle műanyagdugó pontosabb illesztést tesz lehetővé és nem kopik) faragására sem akarunk sok időt fordítani, akkor a csapokat is előre kialakított idomból helyezhetjük el a megfelelő helyeken és módon. Ezek után nem marad más hátra, mint a már ismert szappanozás, darabrész körülágyazás, gipszkeverés és formaöntés.
Ilyen módon készülhetnek azok az egyszerűbb tárgyak (vázák, tálak, dísztárgyak stb.) amelyek alakzatuk szerint megfelelnek a kétrészes formakészítés lehetőségeinek. A gipszmintáról készített első darabmunkaformát főformának vagy anyaformának nevezzük, mivel ezt megőrizve mindenkor alkalmas arra, hogy az eredeti minta rongálódása esetén egy újabb gipszmintát lehessen belőle készíteni, amely méretre teljesen megegyező az eredetivel. Ugyancsak a két fél formáról külön-külön öntött pozitív öntvény adja a modellberendezés főrészeit.

Repesztett forma készítése

Legelterjedtebben alkalmazott, a darabrészeket tekintve aránylag gyors, a vékony varrata miatt minőségileg kedvező, a repesztett munkaforma készítése.

Alkalmazni lehet minden olyan tárgy esetében, amelynél az alaki és formarész adottsága lehetővé teszi a repesztés elvégzését. Egy vázaféle tárgy esetében a mintázott díszítés nem nehezíti meg a feldarabolást, kedvező repesztést. Egyszerűen a beformázandó mintát szappanozás és körülágyazás után köpenyszerűen gipsszel, kellő falvastagságban körül kell önteni.

Akár hengeres, akár hasábidomú a tárgy (szögletes), a könnyebb megmunkálás végett tüskés gipszlapba, öntő- vagy szájnyílással lefelé borítva, a gipszes korongon pontosan középre ütve kell elhelyezni. A mintát szappanozni kell, közben az alapon be kell jelölni a forma megkívánt vastagságát jelző körvonalat, majd a szappanhab leszedése után a mintát könnyen kezelhető és kellő szilárdságot adó horgany/bádog lemezzel, a jelzett körvonal szerint körül kell keríteni.
A bádoglemezt dróttal vagy csipesszel a széttekerődzéstől biztosítani, alul pedig agyaghurkával körbe kell tapasztani oly módon, hogy majd a beöntött gipsztömeg ki ne folyjon, vagy szét ne nyomja a körbeágyazást. Ezután következik az előírás szerinti gipszkeverés és a minta körülöntése. Beöntésnél ügyelni kell arra, hogy a gipsz ne legyen híg, mert emiatt megereszkedhet az öntvény, főleg magas és aláhajlóidon esetében.

Vigyázni kell a beöntés folyamatosságára is, hogy a gipszpép maga elől a levegőt kiszorítva a mintát egyenletes megoszlásban és tömegben körülfogja. A műveletnek a beöntés a legkényesebb és egyben leggyakoribb hibázásra módot adó része. Hiányos gipszöntvény hiba esetén az újonnan felhordott gipsz üvegesen kemény lesz, ezért ezt a hibát nem lehet igazából javítani. A javított helyen a gipsz nem szív és a formázott tárgy beragadását, kitépődését okozza. A minta körül öntött gipszköpeny megmunkálása során először a körülfogó hengeres bádoglemezt kell eltávolítani akkor, amikor a már alakot tartó, kötésnek indult vajkeménységű munkaforma ezt lehetővé teszi. Ekkor a bádogot a gipsztömbről óvatosan lefejtjük, mert a gipszet ebben a vaj- vagy viaszkeménységű állapotában könnyen lehet a korongon a megkívánt alakzatra esztergálni.

Amíg a gipsz teljesen megköt az öntvény külalakja véglegesen kimunkálható (sokszor egyszerű esetekben az utómunkálatok az élek célszerű citling-elésével is megoldható esztergálás nélkül). Ha a tágulással és melegedéssel kísért gipszkötés létrejött, akkor lehet a repesztéshez hozzáfogni. Előbb a repesztések helyét kell meghatározni úgy, ahogy a tárgyalakja, helyesebben a darabrészek leszedhetősége lehetővé teszi. Ezek szerint lehet két-, három-, sőt több darabra is repeszteni, amennyiben ez valóban indokolt.
A repesztésnek a lényege, egy megengedhető mértékig (mondjuk a fal feléig) befűrészeléssel végzett formafal elvékonyítás, amely befűrészelés lehetőleg követi adott vastagságban a tárgy formafalának teljes hosszát (alkotóvonalát).

Repesztéshez a fűrészelés vájatába két acéllemezt kell behelyezni, majd közéjük késszerű éket kell apró ütögetéssel verni. Az ék ütögetésével az acéllemezek nagy felületre elosztódó, feszítő nyomást fejtenek ki, aminek óvatos fokozásával bekövetkezik a fal vékonyításának vonalában a gipszfal szétpattanása, elrepedése. Ezt az ékbeverést a további befűrészeléseknél is folytatva, lerepeszthető az összes darabrész a mintáról. A repesztésnek előnye, hogy egy öntéssel két vagy több darabrészt lehet nyerni és a figyelmesen végzett repesztés hajszálvékony illeszkedési nyomot hagy, ami a repesztett formából készült tárgyon alig látszik meg. A repesztett élek csorbulása helyrehozhatatlan hibához vezet, ezért ehhez gyakorlat és figyelmesség kell.

Több darabrészes formakészítés

A figurális, bonyolultabb térbeli tárgyakról munkaformát már darabformázással készítenek, mivel esetenként a nagy tömeg vagy a felület tagoltsága folytán csak több darabrészből formázhatók.

Vannak a figurális tárgyaknál olyan kiálló részek, mint pl. a kezek, lábak, csőre töltött géppisztoly, szobroknál talapzat stb., amelyeket együttesen és egybetartozóan az egész figurával lehetetlen beformázni. De ha a formakészítés még lehetséges is volna, akkor is az öntés alkalmával adódnának a massza zsugorodásából eredendő olyan szakadási hibák, amelyek éppen a forma szerkezeti megoldása miatt elkerülhetetlenek. Ha pl. egy manapság hőn szeretett vezérünkről egy talapzaton, négy lábon álló lovon ülve lehetne is formát készíteni, akkor is is a tárgyöntésekor a massza zsugorodása miatt a ló leválna a talapzatról, különböző helyeken lerepedne, tehát egyben úgysem lehetne kiönteni. De sajnos ellenkező esetben is (a lámpavasra fellógatott bitangok kompozíciója) elpattanna a húr, és nem tudnánk egyetlen hibátlan darabot sem készíteni. Márpedig ez fontos lehet, ezért tegyük ezt úgy, hogy az öntött kerámia készítés technológiai szempontjait figyelembe vesszük, és már előre megszabadítjuk a gipszmintát a gyártás során zavarólag kiálló egyéb fontos tartozékoktól.

A modell leegyszerűsítésekor, az öntést nehezítő részek lefűrészelésekor, tudatosan és előrelátóan kell a technológiai szempontokat érvényesíteni. Többek között a levágott részek illeszkedés vonalainak, rejtettségének, jól és biztonságosan való ragaszthatóságának szempontjai, minőségi vonatkozások jönnek számításba. Saját érdekünk a használható munkaforma helyes elkészítése. Erre nem szabad az időt, fáradtságot sajnálnunk. A meggondoltan darabrészekre felosztott gipszmintánk beformázását helyesebb a nagyobb felületet takaró résszel kezdeni. Mindenekelőtt a sellakkal szigetelt egész felületet le kell szappanozni, hogy később a formázás alkalmával véletlenül ráömlő gipsz a felületről lejöjjön és a beágyazás masszája is jobban tapadjon a felülethez.

A formakészítéshez a modellt agyagba kell ágyazni. A cél az legyen, hogy a gipszminta mindenképpen sérülés nélkül kerüljön ki a formakészítés alól, tehát a lehető legnagyobb figyelemmel végezzük a körülágyazást. Magát a modellt biztonságos alátámasztás szerűen félig, illetve a bejelölt határvonalig agyaggal körül kell építeni, a darabrész határvonala mentén pedig agyagszalagból adott magasságig kerítést kell kialakítani. A beágyazás vagy körülkerítés síkja lehetőleg a modell felületére merőlegesen essen, hogy így elkerülhető legyen a használatközben könnyen csorbuló hegyesszögű formaék.
Az agyagkerítést is kellőn kell a felülethez tapasztani, mert előfordulhat, hogy a nedves agyag a gipszpépnyomására gátszakadásszerűen felázik, ami nagy bosszúságot okozhat a kiömlőgipsz előidézte hiba helyrehozatalakor. A körültekintéssel beágyazott területet formázás előtt feltétlenül szappanozni kell, csak azután végezhető el a gipszkeverés és beöntés.

A formarész kellő gipszfal vastagságát megfontolással célszerű megállapítani.
Ugye minél vastagabb a munkaformánk gipszfalának vastagsága, annál több víz felvételére alkalmas, de természetesen ez fordítva úgy igaz, hogy több időt vesz majd igénybe a forma szárítása. Azt hiszem, a mi gyakorlatunkban nem igazán készülnek olyan munkaformák, amelyeket kézzel ne tudnánk mozgatni, ezért azt vegyük figyelembe, hogy a forma+massza együttes súlya a kondíciónknak megfeleljen (max.1030kg).

Figyelem! A gipszmintát teljesen befedő, kónikusság szerint megfaragott darabrészekre befejezésül összefogó sapkát kell önteni. A sapka feladata a darabrészek hézagmentes, szoros összetartása. A befejezett munkaforma darabrészeinek és sapkájának éleit késsel, citlinggel kell lefaragni, hogy ezzel megelőzzük az egyébként is töredező él csorbulását.

A gipszformák szárítása

Munkaformát igazából a száraz állapotában lehet a legelőnyösebben használni. A munkaforma legfontosabb feladata a tárgy formai kialakításán túlmenőn, a be- vagy ráformázott, esetleg öntött massza nedvességét magába szívja.
A forma elnedvesedése jelentősen lelassítja a gyártást és a forma szilárdsága, tartóssága is jelentősen csökken. A szárítókamra hatékonysága függ a légáramlástól, annak hőfokától és páratartalmától. A szárításkor alkalmazható legmagasabb hőmérséklet 50°C, amelyen még a gipszformák nem kalcinálódnak (irreverzibilis szerkezeti vízvesztés). Efelett szárítva a formák tönkremenetele felgyorsul.
Amíg azonban a formákban lényeges mennyiségű szabad, kapilláris víz van jelen, addig a 71-82°C közti száradást is elviselik károsodás nélkül. Ez nagy figyelmet igényel.
Ahogy száradási folyamat előrehalad, úgy kell a szárító levegő hőmérsékletét 50 C alácsökkenteni. A megszáradt formákat a szárítóban kell szobahőmérsékletre hűteni, nehogy az 50°C-ról 20°C-ra kivett formák hűlési repedést szenvedjenek.

Gipszmodell készítése

Szabályos geometriai formák esetében a forgástesteket gipszes korongon történő esztergálással vagy egyéb esetben sablonos kialakítással készülhet.

A szabályostól eltérő, kézműves vagy művészi kialakításkor kézi mintázásról, faragásról, szobrászatról beszélünk.

Megrendelésre készülő munkák esetében fontos, hogy az esetlegesen későbbiekben előforduló vita elkerülése miatt a késztermékről egy szakrajz készüljön, ahol legalább a befoglaló fontosabb méreteket rögzítjük.
Ennek természetesen csak az egyezség szempontjából van jelentősége, a gyakorlatban a tárgyak végleges méreteinek kalkulálásakor számításba kell venni a felhasználandó massza teljes zsugorodását (száradási zsugorodás + égetési zsugorodás %-ban), és ennek megfelelően az eredeti rajzot át kell méretezni, és a gipszformákat arányosan nagyobbra kell készíteni. Pl. a masszánk összes zsugorodása: 12%, az égetett kerámiánk elvárt magassága: 300mm.

Gipszminta mérete: 300mm * 100 / (100% – összezsugorodás %) =30000/ (100-12) = 30000/88 = 341mm

A művészi elgondolású figurák, tárgyak mintái, modelljei közvetlenül gipszben ritkán készíthetők el.

Gyakoribb, hogy a papírra vetett különböző kidolgozottság skicc, vagy tervrajz alapján a mintaformát agyagból készítik el (pl.: autótervezésnél és egyéb karosszéria elemek prototípusainak előállítására a mai napig gyakorlat ez a módszer).
Kisméretű mintázás esetében plasztilint (olajos, organofil agyag, ami a levegőn nagyon lassan szárad) nagyobb méretesetében jól formázható agyagot használnak (messzire vezet ezért csak címszavakban: vázkészítés, üregek, szálerősítés, géz, hálók, drótok, lécek, száradási nehézségek és súlyproblémák miatt a vastag falakat amennyire csak lehet kerülni, kell, könnyítés stb.).

A művészi tehetséggel létrehozott pozitív mintát végül gipszbe kell önteni.
Ez az ún. Hamis forma. stb., a további részletek már meghaladják jelen témánk kereteit.

Ebbe a hamis formába öntjük a magot, amikor különösen figyelmesen kell végeznünk a bekeverést, öntést. A gipszminta kellő megszilárdulása után fokozottan figyeljünk a gipszmag kiszedésére, a hamisforma lefejtésére, vésésére stb. A gipszmag készítésekor a hamisforma az előbbiek szerint tönkremegy, de a belőle készült művészi alkotás gipszmintája megmarad, amit még a művész esetenként véglegesre megmunkál.

Az így elkészített gipszminta ezek után már a munkaforma elkészítésére vár. Ekkor még gyakorlati szempontok szerint a tűzben való elhajlások elkerülése céljából különböző támaszok beiktatására is sor kerülhet, amit természetesen a zsenge égetést követően lehetőleg észrevehetetlenül el kell tudnunk távolítani.
Ekkor kerül sor a forma technikai feldarabolására is, ekkor derül ki, hogy tulajdonképpen milyen, hány részes forma segítségével tudjuk majd a végterméket a legjobban előállítani.

A gipszminta feldarabolás hozzáértést, gyakorlatot, tapasztalatot igényel. Tudni kell, hogy hogyan készülhet a tárgy és ezt a gyakorlatban, hogy lehet a legegyszerűbben, a legpraktikusabban megoldani. Az illeszkedési síkoknak lehetőleg hézagmentesnek és iránymutatónak kell lenniük!

Befejezésül a gipszmintát minden tartozékával együtt többszöri vékony rétegben a felület fényesedéséig spirituszban (denaturált szeszben, 96%-os alkoholban) oldott vékony sellak ((állati eredetű gyanta, az ún. Lakktető váladékából képződik) réteggel, ma már inkább műgyantákkal (úgymint levegőn száradó lakkokkal)) réteggel be kell kenni, szigetelni kell a nedvességgel szemben.

Az így elkészült gipszminta, magmodell a továbbiakban már berendezés készítésére és munkaformák előállítására alkalmas.

Vigyázni az épségére (meg, hogy el ne lopják) mint a szemed fényére! Van olyan modell, amelyet értékessége miatt örökéletű bronzból is elkészítik.
Manapság már erre is műgyantát használnak, mert ez a legolcsóbb és legegyszerűbb.
Ezekről a magmodellekről akár végtelen számú munkaforma is készíthető.

Gipszminta sablonozás

Olyan esetekben alkalmazzuk, amikor a termék keresztmetszete (alkotóvonala) változatlanul azonos és vonalas irányú a kiterjedése.

Ilyen gyakorlatban előforduló idomok az adott profilú egyenes, kerek vagy ívesen hajlott lécek, párkányok, keretek stb. tehát sablonnal a forgástestek mintája is elkészíthető a középpontba állított tengelykörül elforgatott sablonnal. Tehát a sablont nemcsak egyenesen húzhatjuk, hanem forgathatjuk is, sőt egy adott vezetőprofil mentén vezetve a legkülönbözőbb pályákat is leírhatjuk.

Ehhez a munkához elég nagy gyakorlat és gyors cselekvésű gipszkezelés kell, különben a gipszminta egyenlőtlen tömörségű és felületű lesz. Nyilván a jól bekevert gipszmasszát csak addig lehet jól húzni, amíg könnyen alakítható. A majdnem megkötött gipszet elég nehéz húzni, alakítani. Az első feladat magának a húzó- vagy formázó sablonnak az elkészítése. A formázó sablon lényegében három elemi részből áll, úgymint a bádoglemezből kialakított tulajdonképpeni sablonból, majd ezt a lemezsablont tartó és rögzíti deszka alátétből és végül a sablon ún. „szánkójából”.
A szánkó az egész sablon billegés mentes felfekvését, kellő merevítését szolgálja. A teljesen kész sablon egy nagy „T” alakhoz hasonló, amelynek rövidebbik szárát a hosszabbik szárhoz átkötő lécek merevítenek.
A sablont a lemezből lemezvágó ollóval, finom főrésszel stb. vágjuk ki a minta szerint, majd az éleket finom reszelőkkel, csiszolókkal kell simára dolgozni. Nyilván a sablon a tényleges tárgyon kívüli, negatív részt képviseli.
A pontosan kireszelt sablon rögzítéséhez a sablon vonalát 1-2mm távolságban beljebb követő deszkalapot kell fűrészeléssel kivágni és faragással meg reszeléssel legalább 45fokosferdeségben elkészíteni. Erre a merevítő, de a készítendő tárgy teljes keresztmetszetét szabadon hagyó deszkára kell a sablont rögzíteni (apró kárpitos szögekkel rászögelni).
Ezt a sablontartó deszkát végül a fejes vonalzóanalógiájára, a deszka egyik végét derékszögben, azonos magasságú újabb deszkalappal kell kiegészíteni, ami most már a sablont állóképesség és a felületen szánkó módjára teszi húzásra alkalmassá.

Hátra van még a „T” szárának két átfogó léccel való rögzítése, mellyel most már a sablon teljesen elkészül.
A kihúzáshoz előbb a sablont vezető lécet vagy sínt kell a teljesen sík (márvány, üveg stb.) munkaasztalon rögzíteni.
A vezetősín anyaga bármilyen jól rögzíthető egyenes gyalult léc stb. lehet. Ha nagy tömeget tenne ki a sablon által behatárolt üreg és ennek a kitöltése sok gipszet igényelne, akkor a gipszfogyasztás csökkentése és a haladás érdekében bedobhatjuk azt a trükköt, hogy előzőleg a sablon alatt agyagból egy olyan magot képezünk, hogy csak 1-2cm vastag gipszfal keletkezzen. Amikor mindezt előkészítettük, akkor a sablon szélessége és magasság mértéke szerint behatárolt szabadon maradt részt gipsszel fel kell önteni, majd a kötésnek indulás kezdetén a már megálló gipsz körül az ágyazást (agyag „barikád”) el kell szedni.
Ilyen vajlágyságú gipszben a léc mellett húzott sablon könnyedén leszedi a felesleget, ugyanakkor a hiányos részeket pedig kilehet egészíteni a lehámozott gipsz felrakásával.
Többször az elejére visszarakott és újból kezdett húzással, ismétlődő javítgatásokkal végül, mire a gipsz teljesen megköt, a gipszidom is kialakul.
Kevés esetben sikerül egyszeri gipszkeverésből a gipszmintát elfogadható simára készíteni, ezért a teljes felületi simaságot a másodszorra kevert hígabb gipsz felöntésével és gyakori sablonáthúzással lehet simára befejezni. Ennél a gipszkihúzás és gipszfelrakás műveletnél nagyon lényeges a kellően begyakorolt jártasság és gyorsaság, mert különben a gipsz megköt, mielőtt a munkát be tudnánk fejezni.
Sok gipszkeverést egymás után felhordani sem szerencsés, mert a különböző keverések különböző keménységeket eredményeznek, ami pedig hullámos, egyenetlen felületet okoz.
Cél az, hogy a mintát a lehető legkevesebb gipszkeverésből a leggyorsabban tudjuk kialakítani. Fontos, hogy a húzósablont simán, rezgésmentesen lehessen húzni mind az asztal síkján, mind pedig a vezetőléc mellett, ezért az érintkező felületeket szappanozással síkosít hatjuk.

A kihúzott gipszidomból méret szerint felszabdalva és összeállítva lehet a végleges gipszmintát elkészíteni. Ilyen kialakított díszlécekből lehet szabni és összeállítani pl. a cserépkályhák talapzati és párkányrész sarokforduló darabjait, szögletes díszdobozok, tálcák, keretek stb. gipszmintáit. Az igényes gipszminta valóságos szellemi, művészi alkotás. Meg kell becsülni.

A magok, berendezések, anyaformák kezelése, tárolása megkülönböztetett figyelmet igényel. Még egyszer hangsúlyozni kell, az elkészült száraz gipszforma felületét kezelni (lak, sellak, lenolaj, műgyanta stb.) kell, hogy az kemény, vízzáró (pórus záró) és mechanikai hatásokkal szemben minél ellenállóbb legyen. Ma már számtalan műanyag, műgyanta, gumi vagy akár még fém is stb. reprodukciók is készülnek a minták hosszú távú és biztonságos megőrzése céljából.

Összefoglalás:

A gipszpép készítése: Az edényt először a szükséges vízmennyiséggel töltjük meg, azután a gipszet lassan beleszórjuk (sosem megfordítva!).
A vízgipsz arány a végtermék minősége szempontjából fontos.

Az átlagos arány kb. 1 liter víz 1,5kg gipszhez.
Gipsz – víz hozzávetőleges keverési arány Gipsz Víz Keménység

A gipsz lassú adagolása (1-2 perc) mindaddig folytatódik, amíg középen, a víz tetején egy kis száraz gipszkúp nem keletkezik.
Ekkor kis szívási időt kell tartani, mialatt a gipszpor maradéktalanul átnedvesedik. Ezt követően kb. 2-3 perc után kezdődik a keverés.
Ennek intenzíven kell történnie, hogy egyenletesen kevert pép keletkezzék. Gyakorlatban a gipszpép akkor jó, ha belemártott ujjunkat elfedi. A gipszpépet előkészített rekeszekbe (sablonokba) – ahová a formázandó modellt beágyaztuk – öntjük.
Ha gipszet gipszre vagy más szilárd anyagra (fára, fémlemezre stb.) öntjük, akkor ezt előzőleg szappanréteggel vagy egyéb erre a célra kidolgozott forma-leválasztóval szigetelni kell.

Formaleválasztás: A legrégebben használt ilyen anyag a modellező szappan. Főzzünk fel szappant, adjunk hozzá egy kis olajat és verjük habosra és ezzel kenjük be a leválasztandó felületet, majd hagyjuk megszáradni.
Ma már a latextől, lakkoktól kezdve számtalan alternatíva van erre, de ennek ellenére a szappant még mai elterjedten használják.

Öntés: Az öntésnek lassan és óvatosan kell történnie, nehogy esetleg légzárványok (hólyagok) keletkezzenek. Az öntés után ütögetésre és enyhe rázogatásra a gipszbe ágyazódott légbuborékok felszállnak.
Meg kell várnunk, amíg a gipsz megköt.
Kezünk ráhelyezésével a hő fejlődést érzékeljük.
Kb. 25°C-ra melegedhet föl a gipsz.
A kötés befejeződésének megállapítására a formát ujjunkkal erőteljesen megnyomkodjuk.
Ilyenkor már nem mutatkozhatnak benyomódási helyek.
A folyékony gipszelfolyásának a megakadályozására a borítást alaposan rögzíteni kell. Ezeket a rögzítéseket viszont a gipsz megkötése előtt el kell távolítani vagy meg kell lazítani, mert különben a gipsz duzzadása következtében a formában repedések keletkeznek.
A kötés után levesszük a burkolatot is, hogy a formát és a modellt elválaszthassuk.

Gipszlapok öntése: Feltétele az egyenes, nem vetemedő, megfelelő nagyságú alátét (márványlapok, üveglapok).
Kerek lapok céljára a kívánt lapvastagságnak megfelelő keretet hajlíthatunk meg, tetszőleges átmérővel, de úgy, hogy a gipszkötés közbeni térfogat növekedésének engedni tudjon. A beöntés és a megkötés között simítóléccel elsimítjuk a lapot.

Négyszögletes lapok: A kívánt lapok vastagságának megfelelő sima, egyenes léceket helyezünk a már említett alátétekre. A lécek egymás melletti tologatásával a legnagyobb lécméretig a legkülönbözőbb méreteket lehet elkészíteni.
Beállítás után a léceket agyaggal rögzítjük, és a teret (előzetes beszappanozás után) gipsszel kiöntjük, és a már ismertetett módon lesimítjuk.

Sík vagy kúpos modellek (plakettek, csempék stb.) leöntése: A modellt az egyenes alátéten úgy rögzítjük, hogy ne csússzék el.
Ha a modell agyagból van, akkor szükségtelen a beszappanozás. Csak az alátétet meg a keretet (faléceket vagy fémlemezt) kell szigetelni.
Az utóbbit úgy kell rögzíteni, hogy a beleöntött gipsz ne nyomhassa szét. Ezt úgy érhetjük el, ha körülkenjük agyaggal, és körülkötjük zsinórral. A gipszpépet különös gonddal kell elkészíteni, hogy kifogástalanul kijöjjenek azok a finom kontúrok, amelyek az ilyen modelleken többnyire láthatók.
Száradás után úgy kapjuk meg a nyers darabokat, hogy az elkészült negatív formába anyagot nyomunk.

Egyszerű kétrészes formák előállítása: Ha olyan modellünk van, amelyet egyetlen leöntéssel nem lehet megformázni, két oldalon azonban igen, akkor az egyik felét agyagágyba fektetjük, és először az egyik oldalt öntjük le. Amikor kiszabadult az agyagágyból, akkor a másik oldalt öntjük le. Hogy kizárjuk a két formarész elcsúszását, és jó rögzítést biztosítsunk, a második rész kiöntése előtt az első formarészbe ún. Zárakat vágunk.
Az öntés előtt újra meg újra ügyelni kell arra, hogy előzőleg minden szilárd részt (az agyagon kívül) jó szappanozzunk meg, anélkül, hogy szappanmaradványok maradnának vissza.
Csak egy finom hártyának szabad a felületet bevonnia.
Amennyiben a modellt sem egy, sem két részben nem lehet kiönteni, ami bonyolult formáknál könnyen előfordulhat, úgy kellő számú darabot kell önteni (minden rész darab legyen kúposan a modellről levehető). Ez már nagyobb gyakorlatot igényel.

A Gipsz vegyjele CaSO4·2H2O. Rendszere monoklin. Kristályai táblásak, prizmásak, tűsek, ikerkristályai gyakoriak. Színe fehér, karcszíne fehér. Mohs kem. 2. hasadása tökéletes. Törése szilánkos. Sűrűsége 2,3-2,4.
Savakban, híg sósavban oldódik.

Keletkezése: tengerek vizéből válik ki, de másodlagos is lehet. Fontosabb lelőhely Magyarországon Gánt, Perkupa, Gyöngyösoroszi.. Ezek sok millió évvel ezelőtt keletkeztek.

Két módosulata van: a víztartalmú kalciumhidrát, CaSO4 * 2 H20 és a vízmentes anhidrit, CaSO4.

A természetben leggyakrabban a víztartalmú gipsszel találkozunk, és ezt különböző szerkezeti meg kristálytani szempontok szerint osztályozhatjuk. Jó minőségű gipszfajták az alabástrom és a máriaüveg, ezek előfordulása azonban ritkább.
Van rostos gipsz, gipsz pát stb. Gazdag előfordulások vannak Németország déli és nyugati területein.

A nyers gipszet felszíni fejtéssel bányásszák. A nyers gipszet fejtés után használatra alkalmas gipsszé kell feldolgozni. Csak a víztartalmú nyers gipszeket lehet fölhasználni, az anhidritet nem.

A feldolgozás menete a következő: A lelőhelyen földarabolt és a feldolgozó üzembe szállított nyers gipszet őrlőberendezéseken porítják. A kapott por kemencékbe kerül, ahol hőkezelik, 107-114 °C-on.

Ennek során a kémiailag kötött víz nagy része távozik, és az ún. félhidrát (hemihidrát, bassanit) keletkezik a következő képlet szerint: CaS04*2 H2O = CaS04*1/2 H20 + 1,5 H20 A hőkezelési folyamat befejeztével a kapott terméket kihűlés után zsákokba töltik, és modellező- vagy formázógipsz néven kerül a felhasználókhoz.

A megjelölés fontos, mert vannak másfajta gipszek is. Amennyiben a hőmérsékletet növelik, további, egészen meghatározott tulajdonságú végtermékek keletkeznek: kb. 150 °C-on keletkezik a modellező vagy formázógipsz (ez köt a leggyorsabban), kb. 300 C-on keletkezik a stukatúrgipsz (lassabban köt), kb. 650 °C-on keletkezik az építő- vagy kemény gipsz, e felett keletkezik az esztrich-gipsz.
Az esztrich-gipsz (avagy égetett gipsz) vízzel keverve lassabban, csak néhány nap alatt szilárdul meg, viszont ellenállóbb, tartósabb anyag jön létre. Ebből készülnek a gipszkartonelemek, -falak.

A gipsz feldolgozása úgy kezdődik, hogy összekeverjük vízzel. Eközben a félhidrát a korábban kivont vizet ismét fölveszi, és újra kristályosodik, dihidráttá alakul. A folyékony pép megszilárdul, a gipsz megköt. A kötés úgy történik, hogy az égetés során eltávolított 75% kristályvízrészt a gipsz vízzel érintkezve ismét fölveszi.
A folyamat egyrészt kémiai jellegű hidratáció és exoterm folyamat (hő szabadul föl), másrészt pedig fizikai folyamat, a gipsz-víz keverék megmerevedése. A gipsz merevedés közben 1%-ig megduzzad.
A megszilárduláskor kristályformába rendeződik. A gipsz elkészítéséhezés a megkötéshez sokkal több vízre van szükség, mint amennyit a hőkezelésnél kivontak belőle.

A fölösleges fizikailag kötött víz a száradásnál (nem 70°C-on fölött) eltávozik, és megfelelő pórusokat, kapillárosakat alakít ki. Ezen alapszik a száraz gipsz vízszívó hatása. A gipsz dekorációs célra történő felhasználása (stukkó, rozetta, stb.)
Előállítás: A megadott víz és gipsz keverési arány szerint kell elkészíteni a gipsz-pépet, melyet csomómentesen, folyamatos keveréssel kell előállítani. A gipsz kiválasztásánál el kell dönteni, hogy beltéri vagy kültéri felhasználásra készítjük a dekorációt, mivel ennek megfelelő minőségű gipszet kell választani.
Ma már nagyon széles választékban kaphatunk gipszeket, speciális keménységűeket is. A vonalszerű stukkó gyártása egy hosszú kőből készített, pontosan sík és egyenes asztalon történt, mely alkalmas több méterstukkó egyidejű legyártására.
A mintát pl. egy alumínium síklemezből kell kivágni és egyfajta kerettel kell merevíteni. Az a mintakeret merőlegesen tartva a padhoz és kocsi szerűen húzva párhuzamosan a paddal a stukkó profilját adja meg készítés közben.
A padra feldolgozzák a nyersanyag gipszet, majd a felesleget ezzel a profilkerettel lehúzzák, és ami az asztalon marad az lesz a kész stukkó. Előzetesen több rétegből építik fel a profilozott rész alapját, mely rétegekbe műanyaghálóból szálerősítést is tesznek, mely a gipszstukkónak jobb tartást ad. A nyersanyag minőségén sok múlik, mert a finom barázdáltságot csak a finom-szemcséjű gipsz tudja igazán szépen visszaadni. 15-30 perces kötési idő után (az adatlapon megadott idő szerint) a gipsz még nagyon nedvesés még nem kötött meg teljesen, továbbra is törékeny marad, ezért óvatosan kell a továbbiakban kezelni, rakodni. Szárítófülkében lehet gyorsítani a száradását, melegebb léghőmérséklet előállításával.
Egyéb gipszstukkók, szobrok, rozetták, oszlopok, fejezetek gyártása negatív mintába történő kiöntéssel állíthatók elő. A minta finomságától függően a negatív egy öntőgumi forma is lehet, mely a kész stukkó leválasztását és profilhőségét is hivatott elősegíteni. Egy minta esetén nem túl termelékeny a gyártás, sőt néha javítgatni is kell, ha az öntés során hiányos marad a felület valahol.
Szerencsére a gipsz jól javítható, ezért egy javított stukkó is 100%-os minőségű maradhat.

Felhasználási területek: Egy nagyon hasznos helye a gipszstukkónak a fal-mennyezet él, mely a két felületáthatásának eredménye, csatlakozása, ahol mindkét felület egyenetlenségei összeadódhatnak és festéskor hangsúlyt is kaphatnak.
Ezt – stukkó alkalmazása nélkül úgy szokták eltüntetni, hogy a fal színével megállnak a mennyezet alatt 30-40 cm-re és egy bordűr csíkkal fedik le a színváltást. Így az lehet szép egyenes, függetlenül a mennyezettől. A felette lévő rész pedig a mennyezet színével azonos, sőt sok esetben az átváltás még negyed köríves vakolat-lekerekítéssel (holker) van kihúzva. Stukkó alkalmazásával korrigálhatók a hibák és a színváltás egy szép keretet kaphat.
A falfelületeken és a mennyezeten is szokásos sarokdíszekkel kihangsúlyozott keretezést készíteni, mellyel többféle felületi struktúrát és színt is lehet elhatárolni.

Kastélyokban, múzeumokban, régi hivatali épületekben, templomokban, egyes reprezentatív termekben faltesteken is alkalmaztak gipszstukkó keretezést, melynek közepén festmények, tükrök, vagy csupán falikárpit volt kifeszítve. Manapság gyakori a rejtett világítás eltakarására a gipszstukkó profil, melynek a rögzítése nagyobb méretekben is kicsit nehezebb. Tovább gipszstukkóval lehet keretezni belsőnyílásokat, falfülkéket, falfestményeket, fali színtest, gobelint is.

A csillárok körül is gyakori a gipsz rozetta alkalmazása, melynek lelketlen tönkretevői a festők, akik, a többszöri festékréteggel összekenik, elfedik a finom barázdákat és évtizedek után már elvesztik a szépségüket.

A gipsszel ragasztani is lehet, de előtte elő kell nedvesíteni a felületet, mert szinte minden vizes ragasztás alap szabálya, hogy ha a ragasztandó anyagból hirtelen kiszívja a vizet a száraz felület, akkor a kötéshez szükséges víz pillanatok alatt eltűnik a “hidraulikus kötőanyagból” pl. a gipszből, és nem kötnek össze a felületek.

Gyártanak speciális keverékgipszeket is, melyek pl. üvegszállal vannak keverve és javítják, erősítik a gipsz anyagszerkezetét, húzószilárdságát. Drágábbak, de kisebb mennyiségben mindenképpen előnyösebbek és érdemes azokat választani a ragasztáshoz.

A gipszstukkó elemek összeillesztésük, hézagolásuk után is jól megmunkálhatók, javíthatók pl.visszacsiszolással, speciális késekkel való faragással. Ilyen módon egy-egy sérülés is javítható, ha van valakinek kézügyessége.

A gipszformák kezelése, felhasználása

A gipszformák készítésekor vízfelesleggel kell dolgozni általában 1,7: 1arányban keverjük a gipszet és a vizet. A gisz-pépnek jól önthetőnek kell lenni, hogy az maradéktalanul felvegye a modell minden formáját, az apró mintázásoktól az illesztő csapokig (passzerokig) a későbbi kapilláris térfogat kialakulása érdekében. A vízfelesleget, amely nem vesz részt a gipsz hidratációjában szárítással kell eltávolítani. Az újonnan készített gipszformák gondos szárításával megnövelhetjük azok élettartamát. Figyelembe kell azonban venni, hogy a magas hőmérséklet hatására a gipsz elveszítheti kristályvízét és a váz összeomlik, a forma “eléghet ” azaz kalcinálódik.

Öntőformák használata

A gipszforma ne legyen se túl meleg, se túl hideg (műhely hőmérsékletű az optimális). Mindig tiszta pormentes, gondosan tisztított formákat használjunk. Ha az összefekvő felületek közé folyik a massza és azt nem tisztítjuk le az újbóli összerakásnál a retusálandó nút illetve sorja egyre nagyobbra, durvábbra változik.
Szélsőséges esetekben a felek egymástól eltávolodhatnak és azt már retusálni sem lehet. Ahogy az öntőmasszánál is kerülni kell, hogy a levágási (később még felhasználható) maradékok közé gipszforgács, por kerüljön, ugyanúgy vigyázni kell arra, hogy amikor a formából a nyers árút kivettük, akkor a gipszformánk összes darabját óvatosan tisztítsuk meg az esetleg benne maradt masszától.

Ha a forma és az öntőiszap között túl nagy a hőmérséklet különbség, ez a kerámiatárgy felületén buborékos felszínt eredményez. (pl. meleg formába öntünk!) Ha poros a forma belső felülete, az később máz és egyéb felszíni hibákat eredményez. Kivéve, ha a présformáknál alkalmas formabetapadást gátló porozó-anyagot használunk pl. talkumot, kvarclisztet. A jó minőségű gipszből készült formákból naponta többször is önthetünk. Egyes öntőiszapok –
főként a magasabb kaolin tartalmú, illetve porcelán, félporcelán masszák – gyorsan hozzák a kívánt falvastagságot így akár 4 -5 alkalommal is beönthetők.

A túl vizes – azaz alacsony litersúlyú öntőiszapok hamarabb elvizesítik a gipszformákat. Ahhoz, hogy másnap is jó szívóképességű legyen a forma, nem szabad elhanyagolni a szárítást.
A formákat tisztítás után kissé szét nyitva helyezzük szellős, meleg helyre.
A formák élettartama nagyon változó lehet, melyet a gondos használat mellett jelentősen befolyásol az öntőiszapban használt folyósító szerek kémiai hatása, a szárítás illetve a felhasznált gipszminősége.

Általában elmondhatjuk, hogy a jó öntőformából körülbelül 100-150 szériaszám feletti jó esztétikai felületű kerámiatárgy vehető ki.
Az elhasználódott gipszformákból kivett tárgyaknál több lesz a bepucolási, retusálási munka, nagyobb a selejteződés. A masszák folyósító elektrolitjai különböző mértékben károsítják, kimarják (sokszor a felületen kivirágzik a só) a gipszformát. A gipsz finom porózus rendszerét elsősorban az erősen alkalikus, lúgos anyagok támadják meg kitágítva a pórusokat.

Az építőiparban használatos stukatúr, építési lett és felületképző gipszek nem alkalmasak jól működő formák készítésére. A gipsz kis pH-ja miatt acélbetéttel nem alkalmazható.

Amennyiben kedvet kapott az elképzelt öntőformák megvalósításához a következő fontos lépés a megfelelő anyagok megválasztása.